6. rész

A Totem legutóbbi adásában véget ért a Tűz ciklus, a versenyzők közül pedig valakinek távoznia kellett...
A TV2 vadonatúj, monumentális kaland-realityjében Ördög Nóra kalauzolja majd a nézőket, a Bakony lélegzetelállító tájain. A TV2 Totem című, saját fejlesztésű produkciójában két hétfős sztárcsapat – a szarvasok és a farkasok – eddig ismeretlen kalandra indulnak, egy-egy instruktor vezetésével, hogy bezsebeljék a hét misztikus erővel bíró kristályt, és ezzel a vadon urának járó 10 millió forintos elismerést. A Totem egy ősi mítoszt kelt életre, a hazai erdők mélyén, középpontban a farkas, a vidék legveszedelmesebb fegyvere, és a zabolátlan erő megtestesítője, a szarvas örök rivalizálásával. A két ikonikus totemállat évszázados harca most új erőre kap és lezárásához érkezik. A csapatok a nomád körülményekkel és a természet adta kihívásokkal dacolva, egy-egy instruktor vezetésével kincskeresésre indulnak, hogy győzelemre vigyék csapatukat, ezzel beteljesítve a régmúltból gyökerező hatalmi harcot. Az erőt próbáló megmérettetések végén a két-két legrátermettebb kalandor marad mindkét táborból, így párban kell megküzdeniük a magyar vadon ura címért és a 10 milliós főnyereményért, amelyen majd saját belátása szerint osztozhat a nyertes csapat két tagja. A szarvasok csapatát erősíti majd: Csősz Boglárka, Oczella Eszter, Oczella Krisztina, Baronits Gábor, Hamvai PG, Nagy Zsolt Leo, Szőke Zoltán, valamint instruktoruk, Novák Zalán. Varga Ferenc vezetésével ellenük szállnak majd harcba a farkasok: Völgyesi Gabi, Horváth Csenge, Szabó Dóra, Busa Pista, Ekanem Bálint Emota, Krausz Gábor és Varga Viktor. Ördög Nóra a kincsgyűjtés és a párbajok helyszínéről, Totem-hegyről követi majd figyelemmel a kalandorok küldetéseit.
Trailer
Recently Updated Shows

Shōgun
Shōgun is set in Japan in the year 1600 at the dawn of a century-defining civil war. Lord Yoshii Toranaga is fighting for his life as his enemies on the Council of Regents unite against him, when a mysterious European ship is found marooned in a nearby fishing village.

The Boys
In a world where superheroes embrace the darker side of their massive celebrity and fame, The Boys centres on a group of vigilantes known informally as "The Boys," who set out to take down corrupt superheroes with no more than blue collar grit and a willingness to fight dirty.

Survivor
Eighteen to twenty castaways will compete against each other on Survivor. All castaways will compete to outwit, outplay, outlast and ultimately be crowned Sole Survivor.

